A mádi zsidó legendája | Mád honlapja

A mádi zsidó legendája

Nyomtatóbarát változat

Zergi Gáborné:

Ott vagyok, ahol a mádi zsidó, avagy egy közmondás „igaz” története

 

„… Abban az időben, amikor történetünk kezdődik, még nem száguldoztak autók Mád utcáin, kerékpár se igen volt még. Az asszonyok nagy része gyalog vitte eladni való portékáját a szerencsi piacra, s akinek messzebb volt elintéznivalója, a négy környékbeli város valamelyikében netán Kassán, azt Mezőzomborról és Mezőzomborig vitte a vonat. Nagy szerepe volt a lovas szekérnek, s becsülete a komoly, megbízható fuvarosnak. Sok gazdának volt lova is, szekere is, a szőlő- és földművelésben ezek voltak a gépek elődei.

Ilyen lovas, szekeres ember volt a mi hősünk is. Izraelita volt. Nem volt akkor ebben semmi különös, hiszen évszázadok óta együtt élt itt több felekezet. Az ország ezen északkeleti vidékén szinte minden településen volt zsinagóga, s legalább három, négy torony mutat az ég felé. Komoly történelmi okai vannak ennek a sokszínűségnek. Voltak hátrányai, előnyei. Összehozott, elválasztott embereket, családokat, sok megkülönböztetésnek, villongásnak lehetett oka. De az értékes embereket, jó szakmunkásokat nem eszerint osztályozták. Mindenki tudta, a hitbeli ellentéteken túl is, hogy ki a jó szakember, a megbízható munkatárs, kire lehet és érdemes számítani.


 

Így volt ez a fuvarosokkal is. A mádi zsidó fuvarosnak jó híre volt. Sokszor hívták hosszabb rövidebb utakra. Pontosan és hiba nélkül teljesítette a rábízottakat, lehetett vele komolyan beszélni, de lehetett tréfálkozni is. Ismerte Mádon mindenki, volt munkája bőven, s otthon vagy a fogadókban, ahová betért hosszabb utak során megpihenni, szívesen szót váltottak vele azok is, akik közelebbről nem ismerték.

A közmondássá változott történet egy késő novemberi napon esett meg. A község lakossága túl volt már a szüret nehezén, de még akadtak kisebb elintéznivalók a kádárnál, a különféle ügyfeleknél, egyszóval volt még egy csomó dolog, amit a tél beállta előtt el kellett intézni.
A mi hősünk is kapott megbízatást. Talán Zomborra vagy Tarcalra kellett elmennie, nem tudható biztosan. Egy bizonyos csak, hogy nem Tállya felé készült indulni. Hajnalban kélt. Egy kis papramorgó és kevés harapnivaló után, elvégezve a ló és a szekér körüli tennivalókat, hóna alatt az ostorral, zsebében elmaradhatatlan pipájával útnak eredt.
Sötét volt még, alig járt ember az utcákon. Csípős hideg volt. Legjobb ilyenkor felvenni a jó meleg kabátot és beleburkolózni a kellemes pipafüstbe. Ismerte a lovát, tudta, hogy rábízhatja az utat, a tempót. Nem lesz semmi hiba. A község szélén köszöntötték egymást hasonló koránkelővel, aztán a Mezőzombor felé tartó egyenes úton elcsendesedett minden, elbóbiskolt a gazda is, s a lovacska csendes békességgel poroszkált.

Így értek el a zombori kettős csárdáig. Nevezetes hely volt ez a maga idejében. Sok minden megtörtént ott. Lehetett csendesen iszogatni, köttettek nagyüzletek, s mikor a vigyázók nem látták, gazdát cseréltek némi lopott holmik is. Néha helyet adott a bujdosóknak, de, mint mondják, pincéjében nemcsak elbújni lehetett, hanem örökre elveszni is. Néhány évtizede még én is láttam romjait, mára már semmi nem utal rá a szépen gondozott tájon, csak a hírét őrzi az öregek emlékezete.
Ezen a mondott hajnalon vidám legények léptek ki éjszakai mulatozás után az ivóból. Azonnal észrevették a rájuk szembe jövő ismerős szekeret. Mikor az is nyilvánvalóvá lett előttük, hogy alszik a gazda, elcsendesedtek, s némi pusmogás után óvatosan megfordították a kordét. A gondos és precíz munka végeztével ellenőrizték, változatlan-e minden, alszik-e a gazda, nyugodt-e a ló, s miután mindent rendben találtak, elindították a szekeret Mád felé. Vissza. A lovacska továbbra is a megszokott tempóban lépegetett, egészen a neki olyan kedves kapuig, ami mögött várt rá a nyugalmas istálló. Itt aztán megállt, zökkentve egyet ezzel a megállással a szekeren.

Erre aztán felébredt a gazda és csodálkozva szétnézett. Eltűnt a félhomály, reggel lett, megélénkültek az utcák, egyre többen mentek el a fuvaros háza előtt is. Érdeklődéssel nézték, honnan jöhet ilyen korán a szomszéd, vajon mi volt a dolga és merre járt, aztán hamarosan kiderült, hogy dolgavégezetlenül került oda vissza, ahonnan hajnalban elindult.

Természetesen gyorsan híre ment az esetnek. Mint az lenni szokott, minden mesélő a szája íze szerint adta tovább, ezért útjában sokat változott a történet. Volt olyan, aki szerint szó se volt itt csintalan fiatalokról, az öreg tehet az egészről, mert nehezen gyulladván meg a pipája, megfordította a szekeret, hogy jobban menjen a művelet. A sok küszködés végeztével aztán elfelejtette visszafordítani.
Jöttek a hosszú téli esték, társas összejöveteleken sok megtörtént esemény visszaidézése során ez az eset is újra és újra elmesélésre került, mindig újabb változatokkal kiegészítve.
Telt, múlt az idő, elhalványodott a történet. Meghaltak a csínytevők, akivel az eset történt, meg akik szemlélői voltak. De a mondás megmaradt. Bejárta az országot, s ez a bizonyos mádi ember mindenki ismerősévé lett.
Aki sok fáradságot szánt, sok időt fordított egy nagyon fontosnak vélt ügyére, ami végül nem sikerült, az eredményt ma is így összegzi: na, ott vagyok, ahol a mádi zsidó. "

IDÉZET: TANULMÁNYOK, ADATOK ÉS ADALÉKOK MÁD TÖRTÉNETÉHEZ
Mád : Vinnai Zs., 2001 (Nyíregyháza : Fusyon)
ISBN 963-440-265-8

 

LINKEK: