Népszokások, hagyományok | Mád honlapja

Népszokások, hagyományok

Természetesen, mint minden generáció, vagy közösség esetében, a mádiaknak is kialakult szokásai, hagyományai voltak. 1925-37 között Gyöngyösi Gáspár tanított Mádon. Ö készített feljegyzéseket ezekről a szokásokról.

Mád lakossága mindig magyar volt. Hol történelmi csapásoktól megfogyatkozva, esetenként békében, sokan együtt élve, de mindig magyarok voltak, amit ők büszkén vallottak is. Előfordult hogy több szláv, illetve tót nemzetiségű család költözött a községbe, de a Szláv utca, Tót utca neve hamar feledésbe merült. A hajdani Rác utca mai napig a Rákóczi út nevet viseli. A mádi nép az idegenekkel szemben igen zárkózott és bizalmatlan volt, de ha megbarátkoztak valakivel, szívesen bizalmukba fogadták.

A község két végét "alvég"-nek és "felvég"-nek nevezték. Ezek az elnevezések még ma is élnek. Az utcaképet 70-80 évvel ezelőtt is sok olyan házacska díszítette; amely az 1760-1880-ig terjedő időszak építészeti stílusát képviselte. Ezek a magyaros, tornácos házak kőből épültek. Többnyire a mádi Ősz-hegyi- illetve a subái bányából származtak a könnyen faragható terméskövek.

Ezekből a tornácos épületekből ma már sajnos sokkal kevesebbet találhatunk, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Míg az előbb említett épületek minden díszítéstől mentesek voltak, addig a főutcán sétálva ma is gyönyörködhetünk a kőrámás ablakokban, kőrámás kapukban. Ezek a kőrámák többnyire copf stílusban készültek. A házak beosztása általános volt. Középen állt a pitvar, az utca felé eső szoba az "elsőház", a másik a "hátsóház", a kamra és a borház után az istálló állt a sorban. A padló csak döngölt, tapasztott volt. Ekkoriban pince még nem volt a házak alatt. A már akkor is vagyont, megélhetést biztosító bort különálló pincékben tárolták. Több főúri család pincéje bejáratát faragott kövekkel díszítette, néhány kőbe vésett főúri címer ma is őrzi emléküket.

Hagyományos viselete is volt a mádiaknak. A bokáig érő ráncolt, sötét szoknya, kordován csizma és a fehér fodros fejkötő az asszonyok viselete volt. A férfiak fekete zsinórozott, posztó nadrágot, csizmát viseltek, hosszú gubával, majd később rövid rokk-kal, alatta lajbival és fekete kalappal. Egy szólás is ránk maradt ebből az időből: "Gubában légy kánikulában is!"

Szüreti szokások, hagyományok

Tavasz közeledtével megélénkül a határ napjainkban is. Nem volt ez másként elődeink életében sem. Mivel a mádi ember legjobb barátjának a szőlőt tartotta, ezért mindig szívesen dolgozta, gondozta a megélhetést, a reményt jelentő szőlősorokat.

A metszés, a "vinyigeszedés", karózás után kétágúzás, "csirkézés" következett. A kötni járó asszonyok éneke, beszélgetése is messzire hallatszott, ezért mondták a férfiak, hogy az asszonyoknak inkább szórakozás a kötés, mint munka.

Bordalok

Egy bordal két változata:

Bor, bor, bor,
Nincsen olyan bor,
Mint a mádi bor,
Melytől az urfi szerelmes,
A kisasszony engedelmes.
Nincsen olyan bor,
Mint a mádi bor.

Viz, viz, viz,
Nincsen olyan viz,
Mint a tiszaviz.
Harcsa, potyka lakik benne,
Szép menyecske fördik benne.
Nincsen olyan viz,
Mint a tiszaviz.

Bor, bor, bor, de jó ez a mádi bor!
Bor, bor, bor, de jó ez a mádi bor!
Ha az asszony szí belőle, félre áll a kontya tőle.
Bor, bor, bor, de jó ez a mádi bor!

Víz, víz, víz, de jó ez a mádi víz!
Víz, víz, víz, de jó ez a mádi víz!
Aranyhalak úsznak benne, barna kislány az ölembe.
Víz, víz, víz, de jó ez a mádi víz!

A mádi zsidó legendája

Zergi Gáborné:

Ott vagyok, ahol a mádi zsidó, avagy egy közmondás „igaz” története

 

„… Abban az időben, amikor történetünk kezdődik, még nem száguldoztak autók Mád utcáin, kerékpár se igen volt még. Az asszonyok nagy része gyalog vitte eladni való portékáját a szerencsi piacra, s akinek messzebb volt elintéznivalója, a négy környékbeli város valamelyikében netán Kassán, azt Mezőzomborról és Mezőzomborig vitte a vonat. Nagy szerepe volt a lovas szekérnek, s becsülete a komoly, megbízható fuvarosnak. Sok gazdának volt lova is, szekere is, a szőlő- és földművelésben ezek voltak a gépek elődei.