Mádinfó

Tokaj múltja és jelene

Manapság sokat hallani arról, hogy borászati szempontból Tokaji Borvidéket az ország legjelentősebb történelmi térségének tekintik mind a szakértők, mind a borfogyasztók. Sőt. A világon egyedülálló, az egyik legnagyobb presztízsű és legkiemelkedőbb borvidékként tartják számon nemzetközi szinten is. Minden magyar ember és ezen belül minden Tokaj-Hegyalján élő méltán büszke lehet erre. De lássuk, hogy alakult az élet a borvidéken a történelem viharában, és hol tart most?

Forró napok jönnek

Tokaj-Hegyalja és az éghajlati változáshoz való alkalmazkodás ­—

avagy klímaadaptációs képzésén vett részt a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács Munkaszervezete

A Nyugdíjas Klub nőnapi rendezvénye

2016.03.09-én összegyűltek a mádi Nyugdíjas Klub tagjai, hiszen izgalmas délutánra készültek. A település vezetőségét várták délutánra, szendvicsekkel, süteménnyel és pezsgővel kedveskedtek számukra. Tatárka József polgármester köszöntötte a klubtagokat és kiemelte, hogy ilyen jól működő közösségekre nagy szüksége van községünknek. A csoport fejlődését egy nyári kirándulásra fordítható összeggel is szponzorálta, amelyet most adott át Földy Istvánné klubvezetőnek.

Az önkormányzati nőnap képekben

2016. 03. 08-án ünnepelték a település vezetői a hölgyeket. Polgármester úr ünnepi köszöntője után vacsora következett, amelyet nem csak a desszert édesített meg: fellépőnk a rock'n roll egyik csillaga volt, a miskolci Elvis Presley. Köszönjük a férfi dolgozók vendégszerető kedvességét és a virágot.

Seiten