Az ásványbányászat története

Mád iparának múltjáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre, mégis biztosak lehetünk abban, hogy évszázadokkal korábban is fellelhetőek voltak azok az iparágak, amelyek a lakosság ellátását szolgálták és természetesen azok is, amelyek a szőlőtermesztéssel kapcsolatosan már abban az időben is elengedhetetlenek voltak.

Bányászatunk kb. 200 éves múltra tekint vissza. Az 1830-as években a Diós-völgyben vasércet találtak, majd néhány évvel később a Bombolytetőn a kaolinbányászat is megkezdődhetett. A kaolinbánya 1930-ban a mádi Barna testvérek tulajdonába került. Ebben az időben a kaolint a csepeli Neményi Papírgyárba szállították, alapanyagként értékesítették. A vállalkozás 1936-tól "Kaolin Iszapoló és Bányaipari Rt." néven működött tovább. Az állomás közelében felépült a kaolinőrlö, ahová a kaolint lovasszekerekkel szállították. A vasércet, okkert egyből szállították tovább. Kaolinkutatás közben bentonitra is bukkantak. A bentonit olyan agyagféleség, amely vulkáni tufa átalakulásával keletkezett. A bentonitot olajkutak fúrásánál vízzáró anyagként, sőt kevés

E-vitamint is tartalmaz, ezért állattáp összetevőjeként is hasznosítják.

1948-ban államosítják a bányákat, így sokáig az Országos Érc- és Ásványbányák Hegyaljai Művek tulajdonában volt. Rendszerváltáskor a bányászat hanyatlani kezdett, mélypontra jutott. A helyi üzem kisebb egységekre oszlott.