Az Államalapítás és Szent István tiszteletére rendezett új kenyér ünnep

Nyomtatóbarát változat

Az Augusztus 20-i ünnepségünket Tatárka József polgármester úr nyitotta meg. Ezt követően a Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola diákjainak előadását tekinthettük meg. Műsoruk részeként került a új kenyér a helyére. A Községi Kórus Nagy Attila karnagy úr vezetésével ismét elvarázsolta a megjelenteket. A történelmi egyházak vezetői, Tar László Péter negytiszteletű úr és Szűcs Zoltán plébános úr megáldotta, illetve megszentelte az új kenyeret. Az ünnepi műsort állófogadás zárta, amelyre a település lakosságát vártuk. A felszolgált finomságokat ezúton is köszönjük a  Percze Élményközpontnak. A rendezvény lebonyolításában a Községi Könyvtár dolgozói is segítségünkre voltak, munkájukat ezúton is köszönjük!