Tokaj Classic Borászati Kft.

Nyomtatóbarát változat

Régi álma volt három klasszikus zenésznek, hogy részt vegyenek a nagy hagyományokra visszatekintő tokaji borászat újjászületésében. Terveik, elképzeléseik nyomán a „partitúra” 1994-ben „Tokaj Classic Borászati Kft.” névvel készültek el. A pincészet intuícióival és intenzív munkával a magyar borászat eddig páratlan sikersorozatát érte el: a mértékadó angliai International Wine&Spirit Competition hat egymást követő aranyéremmel jutalmazta aszúborait, amelyek azóta már számos világhírű étterem borlapján is szerepelnek. A zenészek álma megvalósult, de „szimfóniájuknak” még korán sincs vége.

Vendég: Bodnár Sajtmanufaktúra. 2010-ben alapították a családi vállalkozást. Céljuk a prémium tej és a belőle készült specialitások előállítása. Naponta 150 liter tejet dolgoznak fel (Magyar tarka tehénből), a tej kétharmadából félkemény sajtot készítenek, amelyet pincében érlelnek és hetente sós barackpálinkával törölgetnek. 

 

Nyitva tartás: 12:00-19:30

Program: Sajtra fel! Helyi borok és helyi sajtok társításából csakis valami egészen különleges élmény születhet. Tapasztalják meg miként hat a sajt a borra és fordítva, hogyan játszanak egymással és szereznek felejthetetlen íz-

orgiát és harmóniát!

Cím: 3909 Mád, Rákóczi utca 45.

Telefonszám: +36-20/323-4467

Email: bruhacs@tokaj-classic.com

Web: www.tokaj-classic.com