A tokaji bor hírneve

Nyomtatóbarát változat

Régi mondás, hogy a tokaji bor a borok királya, és a királyok bora. Ez a felséges magyar borkülönlegesség valóban a legkülönb az elsőrangú magyar borfajták közül, és valóság az is, hogy számos koronás fő asztalának egyik kelléke volt a tokaji palack bor. De nem csupán a királyoké, hanem a művészetek koronázatlan fejedelmei is. 
 
A muzsikusok között Mozartról hírlett, hogy kedvelt italai közé tartozott a Tokaji, sőt szövegírója, Lorenzo da Ponte abbé is a hódolói közé tartozott. Feljegyezték, hogy 1786-ban, amikor a Don Juan szövegkönyvét írta, munka közben állandóan ott volt az asztalán egy palack jó tokaji. Amikor a Don Juan tüzes bordalát hallja a világ, kevesen tudják, hogy lángoló szavait egykor Tokaj borának heve diktálta a költőlelkű szövegírónak.
 
1815-ben, Bécsben az ifjú Schubert kezébe került Baumberg bécsi költőnőnek (Batsányi János későbbi feleségének) 1800-ban megjelent verseskötete. Közötte szerepelt az 1795 táján írodott „Lob des Tokayer” (Tokaji bor dicsérete) című bordala, amely annyira megragadta fiatal zeneköltő fantáziáját, hogy néhány nappal később el is készítette zenei kompozícióját, a Tokaji bordal zenéjét. 
 
Gróf Fáy István, zenetudós, a pesti Nemzeti Színház zenei életének akkori irányítója 1854-ben levélben kereste meg Rossini mestert, a nagy zeneköltőt, hogy a Nemzeti Színház részére készítsen el egy tetszőleges témájú operát, vagy egy balett muzsikáját. (Akkoriban a Nemzeti volt hivatott operákat, balettet is bemutatni, csak később az Operaház megépülését követően vált ketté a komolyzenei és a prózai ág) Rossini mester akkoriban már visszavonult, és fájdalom nem teljesítette ezt a felkérést. Kedves levélben közölte mindezt Fáy intendánssal, s írását azzal fejezte be, hogy Magyarországot nagyot szereti, s a tokaji bor soha sem hiányzik asztaláról...