Mád Község Önkormányzata idén is megünnepelte a nemzetközi nőnapot. Tatárka József polgármester úr köszöntőjében kiemelte a nők szerepét az élet minden területén. Megemlítette, hogy településünk dinamikus fejlődése a női dolgozóknak is köszönhető.
A beszéd után a Miskolci Nemzeti Színház két kiemelkedő előadója, Radnai Erika és Rózsa Krisztián operett műsorát hallhattuk.
Köszönjük a finom vacsorát és a gyönyörű virágot!