Községünkben a református hitű emberek száma jelentősen kevesebb, mint a római katolikus (kb. egyharmada). A reformáció idején azonban a reformátusok voltak többségben, olyannyira, hogy még a római katolikus templomot is elfoglalták, míg Széchenyi György kalocsai érsek 1670-ben erőszakkal kitétette a református prédikátort. A templomépítésre azonban ezután sem kerül sor.
Az egyház ekkor még csak imaházzal, oratóriummal rendelkezett. A református egyház történetének felelevenítésekor a csodálatos adományokról sem szabad megfeledkeznünk. 1607-ben közadományokból asztal készítettek az oratórium részére. 1645-ben úrvacsoraosztásra készített aranyozott ezüst tányérral lett gazdagabb az egyház. Mád egykori földesura, I. Rákóczi György egy gyönyörűen kidolgozott aranyozott, ezüst fedeles kupát ajándékozott. A kupát latin zsoltárrészek, a fejedelem neve, címere és jelmondata díszíti, melyet magyar ötvösmester készített. Érdemes megfigyelnünk I. Rákóczi György jelmondatát, amely a következőképpen hangzik: "NON EST CURRENTIS NEQUE VOLENTIS SED MISERENTIS DEUS" azaz " nem az igyekvőknek, nem is az akarnoknak, hanem az irgalmasnak Istene"
Ezt a kupát 1910-ben eladta a református egyház a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az árából plébániai hivatalt és szolgálati lakást építettek. Ekkor megkapták a kupa másolatát, amelyet ma is őriznek. Mivel az egyház élete összefüggött az akkori iskola sorsával is, így ebben az időben az iskola is kapott adományokat. (1622-ben Vilmányhegyi szőlőterület, 1630-ban pénzadomány) Templomépítésre azonban csak az 1800-as évek elején került sor. 1800-1817 között épült fel klasszicizáló késő barokk stílusban. Teljesen azonban 1828-ra készült el. A község öröme azonban csak néhány évig tartott, hiszen 1852-ben leégett. 1857-re már sikerült újjáépíteni. 1859-ben egy ismeretlen mester a templom orgonáját is elkészítette. Az 1980-as években külső homlokzatát felújították, tornyát kijavították és átfestették. 2000-ben a plébániai hivatal került felújításra. A 400 férőhelyes, műemlék jellegű templomnak tornya 28m magas, melyben 2 harang szól.
Elérhetőségek:
Tar László Péter Nagytiszteletű Úr
Telefon: 47/348-561, 06-30/5464-532
Email: mad@reformatus.hu